Nemrég végre elkészítettem ezt horgolt cicát. Már hónapok óta bennem volt. Csak valahogy sohasem volt rá időm.
Persze ez csak a kifogás része, merthogy azt vallom, hogy mindig arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. 🙂

Na, de a lényeg, hogy elkészült. És a Kornélia nevet kapta.
Ezt a cicát igazából már egyszer elkészítettem. Ő volt az első horgolt állatkám még évekkel ezelőtt. Bonifác.

Amiért újra cicát horgoltam, az azért történt, mert kíváncsi voltam rá, hogy – így évek múltán – mennyit is változtam, fejlődtem a horgolás terén. Hát, összehasonlítva a két állatot… össze sem lehet hasonlítani őket… 🙂

Bár Kornélia már-már tökéletesnek számít, mégis Bonifác az, akit választanék közülük, ha muszáj lenne. Persze ebben benne van az a jópár év is, amit eltöltött a családunkban.
És mivel nálunk az élet a mesék, a történetek, a zene és a szerepjátékok között zajlik, így gondolom Kornélia is hamar elfoglalja majd benne a helyét.


Amennyiben te is szeretnél egy ilyen horgolt cicát, most a lenti gombra kattintva egyszerűen beszerezheted.