Nálunk a boltból hazahozott zacskók, mindig egy fiókban voltak összegyűjtve. Amikor kellett belőle, csak onnan vettük ki.

Egy idő után azonban már annyi gyűlt össze, hogy alig lehetett a fiókot ki-be húzogatni.

Aztán, egy nagyobb táskában kezdtem tárolni őket.

De ezzel a megoldással sem voltam elégedett. Ha egyet ki akartam venni, akkor jött vele jópár darab.

Láthatóan eluralkodott rajtunk a nagy zacskókáosz!  – Persze így utólag már tudom, hogy a horgolt zacskótartómmal mindez messze elkerül bennünket! 🙂

Ekkor jött az az ötletem, hogy horgolok egy zacsitartót.

Igazából csak úgy elkezdtem csinálni, minta nélkül, rengeteg ötlettel a fejemben. Az eredmény pedig – szerintem – szuper jó lett.

Volt jónéhány maradék Catania fonalam, azt használtam fel hozzá. 3-as tűvel horgoltam, hogy legyen tartása.

Később persze húgomnak és anyukámnak is kellett csinálnom egyet.

Aztán anyut is megfertőztem vele, mert aztán már ő is horgolt magának néhányat. 🙂

Amennyiben te is szeretnél egy ilyen horgolt zacskótartót, most a lenti gombra kattintva egyszerűen beszerezheted.

SZERETNÉL EGY HORGOLMÁNYT?

Ezen az oldalon válogathatsz az általam horgolt figurák és egyéb horgolmányok közül.

EGYEDI HORGOLT AJÁNDÉKOK

Ajándékozás előtt állsz? És nincs semmi ötleted?

Facebook

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás